A 2008. évi XL. törvény (a földgázellátásról) alapján a szabadpiacra történő kilépés kötelezővé vált 2009. július 1-től az 100 m3/h-t meghaladó teljesítmény lekötéssel rendelkező telephelyek számára. 2010. július 1-től kötelező lesz a kilépés az egyetemes szolgáltatásból minden 20 m3/h mérőórakapacitást meghaladó telephely esetében is. Az első határidő az intézmények elenyésző részét érintette, azonban a következő gázév szinte minden nagyobb intézményfenntartó szervezet, önkormányzat részére tartogat feladatokat. Többek között azt, hogy a határidő letelte előtt egy hónappal a jelenlegi egyetemes szolgáltatási szerződéseiket fel kell mondaniuk, ezért a szabadpiaci szerződések megkötésére már csak a májusi hónap áll rendelkezésükre. Ennek eredményeként 2010. május hónapban minden érintett intézményt, önkormányzatot megkeresünk, és szabadpiaci ajánlatot adunk részükre.
Kérjük Önöket, hogy kollégánk jelentkezését fogadják bizalommal, s döntéseiknél vegyék figyelembe a rövid határidőt. Amennyiben a kötelező határidőig nem sikerül szabadpiaci kereskedővel leszerződniük, úgy jövőbeli ellátásuk biztonságának érdekében társaságunk kénytelen kötelező ajánlatot adni, és annak jelentős kockázatát a kiajánlottnál magasabb ár formájában Önökre hárítani. Ez utóbbi ajánlat másik sajátossága, hogy elfogadása kötelező, azaz a döntési lehetőség kikerül az Önök birtokából.
Ha a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. ajánlatait választja:
Reméljük, ajánlatunkban megtalálják mindazt, ami az Önök elvárása egy rugalmas szabadpiaci gázkereskedővel szemben.