Az energiaszolgáltatás szabadpiaci lehetőségeiről és az egyetemes szolgáltatásról indított tájékoztató sorozatot Társaságunk.
A szolgáltatási területünkön - Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Csongrád, Békés valamint Bács-Kiskun megye - elindult fórumsorozat célja elsősorban a földgáz-szolgáltatásban 2009-ben bekövetkező változások bemutatása.
Az Égáz-Dégáz Zrt. 2009. július 1-jétől már egyetemes szolgáltatóként biztosítja a megszokott szolgáltatásokat, ami az ügyfelek részéről semmiféle adminisztrációs többletfeladattal nem jár. Az átállás alatt a szolgáltatás folyamatos és zavartalan lesz. Az egyetemes szolgáltatás bevezetésével ügyfélszolgálatát is fejlesztenie kell, így az év végétől a 9 állandó és 19 fiókiroda működik majd a területeken.
Emellett a Társaság törekszik arra is, hogy a szabad piaci energiavásárlást választó ügyfelek részére is piacképesebb ajánlatokat dolgozzon ki. A szabadpiac kisebb mértékű szabályozást, az árak szabadabb mozgását, de egyben nagyobb árkockázatot jelent a fogyasztók számára.
Miután az önkormányzatok számára kulcsfontosságú kérdés a hatékony és energiatakarékos rendszerek üzemeltetése, a fórumon bemutatkozik az Égáz-Dégáz Zrt. partnere, a Cothec Kft. is, amely megoldási javaslatokkal és finanszírozási lehetőségekkel ismerteti meg a résztvevőket. A találkozók másik célja, hogy a lakosságot elérjék az információk a cég szolgáltatásairól, egyben az is, hogy a fogyasztók kérdései is eljussanak a szolgáltatóhoz.